Szalagavató bál (2023)

A végzősök szalagavató bálját 2023. november 25-én tartottuk. Az igazgatói köszöntőt követően a végzős tanulók számára az alsóbb évfolyamok tanulói, ill. az osztályfőnökök feltűzték a szalagot, az osztályok pedig elegáns és impozáns keringővel és jókedélyű osztálytáncokkal köszöntötték a tanári kart és a vendégeket.

12.A osztály

12.B osztály

12.C osztály

12.D osztály

Genetika Feladatmegoldó Verseny – Versenyfelhívás és eredmény

Frissítve: 2023.12.17

2023. december 13-án köszöntöttük a Varga Katali Gimnázium Genetika Feladatmegoldó Versenyének győzteseit. A Természettudományi munkaközösség által szervezett verseny három fordulóból állt.

A beválogatás során a tanulóknak egy genetikafeladatot kellet összeállítaniuk és elküldeni a szervezőknek. A második fordulóban laborgyakorlat során az ecetmuslica genetikájával kapcsolatos vizsgálatokat végeztek, a harmadik fordulóban pedig különböző nehézségű genetikafeladatokat kellett a versenyzőknek megoldaniuk.

Az összesített eredmények alapján a díjazott tanulók:
Első kategória (10. évfolyam):
I. Margaras Karla Mirabella (10.D)
II. Turai Boglárka (10.D)
III. Horváth Kitti (10.D)

Második kategória (11-12. évfolyam):
I. Földi Albert (11.B)
II. Nagy Kornél Márk (11.C)
III. Papp Viktória (12.D)

A díjazott tanulók ajándék könyvutalványban részesültek.

Kedves Diákok!

A Varga Katalin Gimnázium Természettudományi munkaközössége GENETIKA FELADATMEGOLDÓ VERSENYT szervez 2023.december 5-én (kedden) 14.00 órás kezdettel a gimnáziumban (5000 Szolnok, Szabadság tér 6.). A versennyel emlékezünk Festetics Imre (1764 – 1847) munkásságára, aki megelőzve Gregor Mendelt, már 1819-ben megfogalmazta az öröklődés néhány fontosabb alaptörvényét. Középiskolás diákok jelentkezését várjuk, akik már tanultak örökléstant és érdeklődnek a genetika iránt.

A versenyen való részvétel feltétele egy genetikafeladat önálló szerkesztése, melyet 2023. november 27-ig (15.00) kell a jelentkezési lappal együtt megküldeni a versenybizottság címére (dr.nagy.bela@vargaszolnok.hu). A feladat összeállításához felhasználható bármilyen genetikával kapcsolatos internetes forrás, tankönyv, vagy más szakirodalom (lásd a mellékletet). Fontos, hogy a versenyző által összeállított egyedi, érdekes, korábban nem publikált feladat legyen, melynek le kell írni a megoldását is.  A feladat végén fel kell feltüntetni, milyen forrásból származik a feladatban bemutatott tulajdonság öröklésmenete.

 A legegyedibb, legérdekesebb és helyesen megoldott feladatok szerzői a zsűri döntése alapján meghívást kapnak a feladatmegoldó versenyre, melyen lesz egy 45 perces genetikai laborgyakorlat, azt követően 90 perc alatt genetikafeladatokat kell megoldani (egy tulajdonság öröklődése, független öröklődés, génkölcsönhatás, nemhez kapcsolt öröklődés, kapcsolt öröklődés témakörök feladatai). A helyezést a szerkesztett genetikafeladat, labormunka és feladatmegoldások összesített pontszáma adja.

A verseny résztvevői emléklapot kapnak, a legjobb versenyzők pedig (10 000, 5000 Ft-os) könyvutalványokban részesülnek.

Innen letölthető a jelentkezési lap, melyet a feladattal együtt a dr.nagy.bela@vargaszolnok.hu címre kérjük küldeni.

A felkészüléshez kapcsolódó tematikájú honlapokat, a genetikafeladatokhoz forrásokat, ill. javasolt szakirodalmat ez a dokumentum tartalmazza: Források, szakirodalom

Várunk szeretettel minden érdeklődő diákot!

Nyílt nap a Varga Katalin Gimnáziumban

(Frissítve nov.6-án)

Kedves Diákok!

A jelentkezés a nyílt napra a mai napon lezárult.

Akinek nem sikerült jelentkezni, azt is várjuk a nyílt napon,  meghallgathatják az igazgatói tájékoztatót és van még néhány hely óralátogatásra. 

Mivel egyes programokra túljelentkezés van, nem biztos, hogy mindenki a választott programot tekintheti meg, de az óralátogatási csoportokat a jelentkezések időpontjának figyelembevételével készítjük. Kedden 7.15 – 7.45 között a program megnevezésével jelzett asztalnál kiosztjuk az óralátogatási kártyát, melyen fel van tüntetve a csoport kódja, illetve melyik teremben lesznek az órák. Akik nem jelentkeztek, ezért nem szerepelnek a listán, számukra 7.45 után kiosztjuk a megmaradt óralátogatási kártyákat.

Várunk mindenkit szeretettel a nyílt napon!

A nyílt nap ideje és rendje:

2023. november 7. (kedd) (0002, 0003, 0004, 0005, 0006 programokra)
A nyílt nap programja:
7.15 – 7.45 csoportbeosztás
8.00 – Igazgatói tájékoztató
8.55-11.35 – Óralátogatások (3 x 45 perc) programok szerint

Felvételi tájékoztató a 2024/25-ös tanévre

A felvételi előtt álló diákok számára a Varga Katalin Gimnázium remek választás, hiszen tudatosan segítjük a tanulók egyéni tanulási útját.
Iskolánk

  • biztosítja a felkészítést a közép- és emelt szintű érettségi vizsgára,
  • képzésében alkalmazza a korszerű számítástechnikai eszközöket, lehetőséget biztosít a tanulók számára, hogy megismerkedjenek a programozás alapjaival,
  • változatos kulturális programokkal várja diákjait,
  • biztosítja a sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelését-oktatását.
Fénykép az iskoláról
Az iskola épülete

Számos lehetőség nyílik az intézmény megismerésére:

Nyílt nap a nyolcadikos diákoknak (0002, 0003, 0004, 0005 és 0006 program): 2023. november 7-én 7.35-től
AJTP tájékoztató és nyílt nap (0001 program): 2023. november 7-én 10.00-tól
Pályaválasztási szülői értekezlet (0002, 0003, 0004, 0005 és 0006 program): 2023. november 6-án 17.00 órakor

Programjaink

Az egyes programok nevére kattintva elérhetővé válnak az egyes tagozatok leírásai

Arany János Tehetséggondozó Program
(5 évfolyamos képzés; előkészítő, gazdagító év)

Matematika – angol program
(matematika és angol nyelv emelt szinten)

Magyar – angol két tanítási nyelvű program
(Angol nyelvoktatás magas óraszámban, anyanyelvi lektor segítségével, angolul tanított tárgyak)

Általános tehetséggondozó program
(Magyar-történelem tantárgyalapú készségfejlesztő program)

Biológia-kémia program
(Magas szintű tantárgyi felkészítés biológiából és kémiából)

Informatika program
(Magas szintű tantárgyi felkészítés digitális kultúrából)

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat.

A felvételi eljárás

  • Csak azok a tanulók vehetők fel a 0001, 0002, 0003, 0004, 0005, 0006 kódú programokra, akik részt vettek a központi írásbeli felvételi vizsgán!
  • A tanulók az általuk választott bármely középiskolában megírhatják felvételi dolgozataikat, kivéve az AJTP programba jelentkezők.
    • Az AJTP programba jelentkezők a pályázati kiírásnak megfelelően a pályázatban 1. helyen megjelölt iskolában írják.
  • A Varga Katalin Gimnázium (Szolnok, Szabadság tér 6.) is szervezi a központi írásbeli vizsgákat.
  • Angol nyelv szóbeli vizsga a 0003 programon.
  • Arany János Tehetséggondozó Program – Határidők, dátumok – Az AJTP pályázat részleteiért kattintson ide.
    Jelentkezés a központi írásbeli vizsgákra: 2023. november 30.
    Pályázatok benyújtása: 2023. december 8.
    AJTP-teszt: 2024. január 19.
    Központi írásbeli felvételi vizsgák: 2024. január 20. 10.00
    Pótló írásbeli felvetéli vizsgák: 2024. január 30. 14.00
    Pótló AJTP-teszt: 2024. január 31.
  • Matematika-angol, magyar-angol két tanítási nyelvű, általános tehetséggondozó programok – Határidők, dátumok:
    Jelentkezés a központi írásbeli vizsgákra: 2023. november 30.
    Központi írásbeli felvételi vizsgák: 2024. január 20. 10.00
    Pótló írásbeli felvetéli vizsgák: 2024. január 30. 14.00
    Angol nyelv szóbeli vizsga a 0003 programon: 2024. március 5-6-7.
    Pótló angol nyelv szóbeli vizsga a 0003 programon: 2024. március 14.
  • A szóbeli vizsga időbeosztása megtekinthető a honlapon 2024. február 26-tól.

Képzési programjainkról, a felvételi eljárásról, a felvételi vizsga teljesítményének értékeléséről és a szóbeli meghallgatásról további információk az alábbi tájékoztatóban olvashatók: Varga Katalin Gimnázium Felvételi tájékoztató

Felvételi előkészítő foglalkozások

Nyolcadikosoknak

Felvételi előkészítő –
A jelentkezés lezárult

A Varga Katalin Gimnázium 
a központi felvételi írásbeli
magyar és/vagy matematika
vizsgára ingyenes felvételi előkészítőt hirdet. 

Összesen 9 alkalom, szerdai napokon
matematika 15.00-15.45,
magyar 15.45-16.30

Időpontok:
2023. november 8, 15, 22, 29.
2023. december 6, 13, 20.
2023. január 10, 17.

Jelentkezés a titkar@vargaszolnok.hu címen küldött levélben, amely tartalmazza

  • a jelentkező nevét,
  • a jelentkező iskoláját és
  • a jelentkező elérhetőségét és hogy
  • melyik tantárgyból szeretne felkészítésen részt venni.

Keretszám kb. 30 fő. A jelentkezés elfogadása a beérkezés sorrendjében történik.

A csoportok beteltek, a jelentkezés lezárult.

Fénykép az iskoláról

Alapítványi pályázat (2023)

A pályázat eredménye ide kattintva megtekinthető

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Bánffy Katalin–Varga Katalin Alapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet
a Varga Katalin Gimnázium diákjai és pedagógusai számára
 a 2023. szeptember 30 - 2024. január 31-ig terjedő időszakra.


Pályázni lehet minden olyan program, tevékenység támogatására, amely a gimnázium pedagógiai programjával, célrendszerével összhangban áll.

A pályázatok elbírálásánál előnyt élveznek azon pályázatok,

-	amelyekben kisebb-nagyobb közösségek együtt pályáznak;
-	ahol a pályázó(k) a pályázat(uk)ban leírt tevékenységgel iskolai célokat, érdekeket szolgál(nak).

A jelzett időszakban kiosztható támogatás összesen 450. 000 (négyszázötvenezer) Ft.

A pályázatok benyújtási határideje: 2023. szeptember 29. péntek 14 óra.
A pályázatok benyújtásának helye: a Varga Katalin Gimnázium titkársága.
A pályázatok elbírálása: 2023. 10. 04. szerda 15:30

Fontos tudnivalók:
Csak a pályázati űrlapot pontosan kitöltő pályázók határidőn belül benyújtott pályázatát fogadjuk el!
A diákok pályázatához az osztályfőnök vagy a szaktanár ajánlása is szükséges!
Az elnyert támogatás kifizetése csak a Bánffy Katalin – Varga Katalin Alapítvány nevére kiállított számla ellenében lehetséges! Az elnyert támogatással 2024. január 31-ig kell elszámolni az alapítványnak. Amennyiben az elnyert támogatást nem használják fel a pályázati időszakban, akkor a pénz a későbbiekben már nem fizethető ki.  

Pályázati űrlapokat a gimnázium titkárságán lehet kérni.

A Bánffy Katalin – Varga Katalin Alapítvány Kuratóriuma

Pályázati felhívás: Szolnok Városi Középiskolai Ösztöndíj 

Felhívjuk tanulóink figyelmét, hogy Szolnok MJV ebben az évben is szeretné elismerni a szolnoki, középfokú oktatási intézményben tanuló diákok kiemelkedő tanulmányi eredményét.

A Szolnok Városi Középiskolai Ösztöndíj pályázati felhívása, az ösztöndíjjal kapcsolatos dokumentumok és információk itt érhetők el, vagy alább letölthetők, továbbá ingyenesen beszerezhetők a Szolnok MJV Polgármesteri Hivatalának Kulturális, Ifjúsági, Köznevelési és Sport Osztályán, vagy az Ügyfélszolgálati Irodáján (Szolnok, Kossuth tér 9.).

Közzétételi kérelem

Nyilatkozat

Pályázati adatlap

Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottságának pályázati felhívása Szolnok Város Középiskolai Ösztöndíjára

Tanévnyitó ünnepség (2023)

Tanévnyitó ünnepségünkre 2023. szeptember 1-jén (pénteken) 8:00-tól az iskola díszudvarán került sor.
A 9-es diákoknak 13:15-től Igazgató Úr tájékoztatót tartott a Tisza Moziban.